A kisgyermek és a halál

Nem könnyű téma ez egy család életében sem. A gyerekek először csak kisiskolás korban kérdeznek rá saját mulandóságukra. Ekkor érzik meg mit jelent a halál. 

Vannak kérdések, amikre mi szülők nem szívesen válaszolunk, vagy hamar átsiklunk fölötte, mert kínos, vagy mert meg szeretnénk kímélni gyermekünket a fájdalmas válaszoktól. Nem hiszem, hogy hosszú távon ennek volna értelme, hiszen a szomorú élményeket úgysem tudjuk távol tartani tőlük. Érzik a ki nem mondott szavainkból, hogy valami történt, átélik a ki nem mondott érzéseinket, és ez a "csúsztatás" is feszültséget kelthet bennük, és a későbbiekben sem fogják tudni feldolgozni a haláleset élményét. Bármilyen fájó is a felnőttnek, a legjobb, ha a gyermek életkorához igazodva meséljük el a minket ért veszteséget. A gyermekek teljesen másképp élik meg  a halál tényét, hiszen nekik még sokkal erősebb kapcsolatuk van azzal a világgal, ahonnan érkeztek. Ha nem félünk erről beszélni, megmutathatjuk gyermekünknek, hogy  a halál elválaszthatatlanul kapcsolódik az élethez. A kérdésekre adott őszinte válaszok pedig tovább mélyítik a gyermeki bizalmat.

Amikor a napokban meghalt a Dédi, én is nagy bajban voltam. Tudtam, hogy beszélnem kell erről a 3,5 évesemmel, de bizonytalan voltam abban, mennyire kéne reálisan felvázolni a történteket. Végül arra jutottam, hogy az elmúlás tényét mesélem el neki. Azt, hogy már nem látjuk többet a Dédit, mert már nagyon öreg, és fáradt volt, és az Angyalok úgy látták jónak, ha magukkal viszik a Mennyországba, ahol már nem fog fájni semmije, és ott újra boldog lehet. Gyertyát gyújtottunk, képeket nézegettünk róla, felelevenítettük a szép emlékeket. Szerettem volna, ha nem drámai eseményként éli meg a halál tényét, hanem az élet részeként tekint rá, ami bár szomorú, de derűs hangulatban tudunk emlékezni szerettünkre. 

A temetésre nem vittük magunkkal, azt gondolom, ezt látni a gyermeknek nagyon nehéz (még nekünk felnőtteknek is ez a legnehezebb). Elmeséltem neki, hogy  a temetőben emlékhelyet állítunk, ahol gyertyát gyújtunk és emlékezünk. Azzal, hogy nem végérvényes eseménynek állítjuk be a halált a kisgyermek előtt, segítjük fenntartani bennük a kapcsolatot a szellemi világgal (vallásos nevelés).

Kívánok minden szülőnek sok erőt, ha erről kell gyermekével beszélgetnie!

Babázzunk!

Kassák Lajos: Mese a rongybabáról

Van nekem egy nagy babám,

rongyból varrta a mamám.

Két gyöngy szeme merengő,

fején pettyes keszkenő.

Szája arany fonalból,

velem eszik egy tálból.

Ő az őrző angyalom,

röpül, röpül is, ha akarom.

Ilyet te még nem láttál,

csodább minden csodánál.

Ha kíváncsi vagy nagyon,

benézhetsz az ablakon.

 A "baba" szó az elsők között szerepel a legtöbb kisgyermek szókincsében, és egyformán fontos játéka kisfiúnak, kislánynak egyaránt.

A babában a gyermek saját magát látja, a saját érzelmeit, tapasztalásait vetíti ki rá, éli újra. Nem utolsó sorban gyakorol, utánoz, raktároz, hiszen egyszer belőle is édesanya, édesapa lesz. Különbség csak abban van, hogy míg a kislányok a baba anyukájának szerepébe bújnak, a kisfiúknak olyan babára van szükségük akinek kiönthetik lelküket.

Érdekes (és érdemes!) megfigyelni gyermekünket babázás közben, ugyanazokra a gesztusokra, mozdulatokra, később szófordulatokra lelhetünk rá, amelyekkel mi közeledünk gyermekeink felé.

Bizonyára sokunknak fejtörést okozott,(vagy fog!) vajon milyen legyen gyermekünk első babája?

Számomra olyan, mint a gyermekem, akinek ajándékozni készülöm: puha, meleg, kicsi, illatos, jó megfogni, mellé bújni, óvni, gondozni.

Nos ilyen paraméterekért azt hiszem kár a játékboltok polcain kutakodni. 

Én a waldorf babák mellett tettem le a voksom, azok pont ilyenek. Arca nem részletesen kidolgozott,  a gyermek hangulata, fantáziája határozza meg, hogy babájának éppen milyen kedve van, boldog vagy szomorú, nevet vagy sír, vagy éppen kire hasonlít. Ezáltal nem korlátozza képzelő erejét, sőt szárnyakat ad annak. Gyermekünk szellemileg és lelkileg is tevékeny emberke, teret kell adnunk, hogy használhassa fantáziáját.

 Szerencsére az interneten már rengeteg készítőt lehet találni, akik ilyen babákat készítenek, de szívből ajánlom mindenkinek aki csak teheti, ha alkalma adódik, ne szalassza el azt a lehetőséget, hogy saját kezével készítse el gyermeke első (és a többi) babáját. Én az adventi időben készítettem őket, talán ez is a legalkalmasabb idő erre. Együtt halad a kint és a bent, várjuk, hogy megszülessen  a Csoda. Érdekes tapasztalás egy egy baba megszületése is, még akár párhuzamot is lehet vonni a gyermek és a babája megszületése között. Van amelyik nehezen, sok munka árán, van amelyik könnyedén készül. És heteken át a gyermekedre gondolni a varrás csendes pillanataiban olyan mély érzéseket hoz  a felszínre, hogy kár lenne kihagyni. Elképzelni hogy fogadja azt, amit én készítettem neki éjszakákon át a két kezemmel: felfoghatatlan. Majd látni ölelni, gondozni, szeretni, szívet melengető érzés.

Természetesen nekünk is vannak "egyéb" játékbolt polcairól leemelt babáink, amiket kaptunk az évek alatt, ez azt hiszem elkerülhetetlen. De néhány nap után a beszélő, cumizó, pelenkázható és ki tudja még mit produkáló babák szépen feledésbe merülnek, és az esti elalváshoz mindig a puha, meleg, anya készítette babára van szükség.

 Marokbaba a legkisebbeknek

Csücsökbaba a fogzás időszakában is jó szolgálatot tesz, kemény rágható csomóival!

A délutáni alvásról

Sokan sokféleképpen gondolkodunk a délutáni alvás szükségességéről. Nyilván mindenki a saját gyermeke igényeit tartja szem előtt, amikor meghozza a döntést, hogy aludjon vagy ne aludjon a gyermeke a nap folyamán bizonyos életkorokban. A kérdés csak az, hogy biztosan jól értelmeztük gyermekünk jelzéseit?
Ha abból indulok ki, hogy milyen jól esne nekünk felnőtteknek is ledőlni ebéd után egy kicsikét sziesztázni, nem hiszem, hogy ez gyermekeinknél másképp lenne.
A tapasztalataim szerint ez a kérdés legkorábban 2-3 éves kor táján jelentkezhet a "rosszul alvónak" becézett gyermekeknél. Mi történik ugyanis ilyenkor? Ez az a kor egy gyermek életében, amikor kezd öntudatra ébredni, akaratereje kibontakozóban van. Próbálgatja kivel mit, és milyen eszközökkel érhet el. Így van ez rendjén, keresi édesanya gyenge pontját, dacol, nem akar aludni. Ez az a pont, ahol nekünk kell nagyon észnél lenni, és nem belemenni egy egy parttalan vitába. Ebéd után fel sem merülhet ez a kérdés, hogy akar e aludni menni. Egy jó szokásrendszerrel mindez kiküszöbölhető, és a legakaratosabb gyermeknek sem fog még ebben a korban eszébe jutni, hogy mi lenne ha nem aludna. (Később igen!)
Sokan biztos felhorkantok azon amit itt írtam. Sok édesanya panaszolja, ha ebéd után nagy nehezen el is alszik a gyermek, akkor meg este 11 előtt nem tudja ágyba dugni. ( Kutatások bizonyítják, hogy a délutáni alvás alig befolyásolja az éjszakait!) Véleményem szerint ez is visszaterelhető egy normál mederbe. Az a gyermek aki reggel 9ig is elalszik, természetesen nem fárad el ebéd utánra, lesz 3 óra is mire jólesően elpilled. Ha csak másfél órát alszik, már fél 5 van, érhető tehát ha csak későn kerül ágyba. Lehetetlent nem kérhetünk gyermekünktől, ha nekünk megfelel ez  a ritmus, azt gondolom semmi akadálya. Személy szerint jobban bírom, ha reggel 6kor ébred az aprónép, 1-3ig egy kiadós pihenő után 8 órára ismét olyan fáradt, hogy altatni is alig kell. Aki szeretné hogy gyermeke ismét -vagy továbbra is- aludjon a nap folyamán ébressze egy kicsit korábban, hogy ebéd utánra biztosan elfáradjon. És a jó ritmus, és következetesség sem mellékes a siker érdekében.

De miért is van ilyen nagy szükségük a gyermekeknek a délutáni alvásra?

A gyermekek élményfeldolgozásának jelentős része csak az alvás alatt valósul meg!
Alvás során az agy befogadja, rendszerezi, feldolgozza, továbbítja, mélyíti, helyére rakja azokat az élményeket, eseményeket, amikben  a gyermek a délelőtt folyamán részesült.  Pihennek azok a szervek, amiken keresztül az élmények eljutnak az agyig: a fül, a szem, a kéz; pihen az egész test. Amikor a gyermek felébred, az agya ismét friss, képes új élmények befogadására. Nem légből kapott anekdota, hogy alvás alatt okosodnak, és nőnek a gyermekek.
A túlterhelt agy nehezen fogad be újat, gyakrabban keveri az információkat, aminek következtében azt vesszük észre, hogy gyermekünk „össze-vissza beszél”, már maga sem tudja mit is mond, nem tudja koordinálni a mozdulatait, túlságosan felgyorsul vagy lelassul.
Felborul a természetes szabályozás az aktivitás és pihenés periódusai között, az aktivitás egyre nagyobb időintervallumot kap, nincs idő a feldolgozásra. Mindez oka lehet a figyelem zavarának, aminek következtében csetlik botlik a gyermek, vagy belealszik egy egy mozdulatba.
Most van itt az ideje annak, hogy megtanítsuk gyermekünknek az aktív és passzív periódusok idegrendszeri mintájának kialakítását, ami egy életre alapja lehet annak, hogy tudja mikor van ideje kicsit megpihenni ahhoz, hogy ismét önmaga irányíthassa saját erőit.
Teljes odafigyeléssel, gondos hangulatvarázslással minden gyermekhez meg lehet találni azt az utat, ami elvezeti őt egy pihentető alvásba. Simogatás, félhomály, halk altató dúdolása mind mind segít megteremteni azt a meghitt, bizalmas, szeretetteljes hangulatot, amelyben a kisgyermek akar majd elaludni. Ne sajnáljuk az időt és energiát, legyünk gyermekünk mellett ha kell, altassuk bátran, hiszen ezek az órák nem jönnek vissza soha.

Ölbeli játékok fontossága

"Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal a születése előtt. Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nemcsak testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel... még tovább mennék: nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése."

Kodály Zoltán

Egy ilyen magasztos gondolat után sok édesanyának először az jut az eszébe, hogy hogyan vehetne rész a gyermeke zenei nevelésében, amikor nem is tud énekelni, nincs is hangja, és sorolhatnám a kifogásokat!

Higgyétek el, az újszülötteknek nem egy zeneileg magasan művelt édesanyára van szüksége. Hanem arra a légkörre, arra a lelki táplálékra, amit ezáltal adunk nekik.

Szerencsére napjainkban újra "divatba jöttek" az ölbeli játékok, kezdjük ismét felfedezni ennek az ősi műfajnak  a jelentőségét. Ezek a játékok (lovagoltatók, hintáztatók, jártatók,altatók, csiklandozók, tenyeresdik, arccirógatók, lógázók, karjátékok, vonatozók, tapsoltatók, egyebek) a legintimebb területei egy anya-gyermek kapcsolatnak. (És persze apa-gyermek, nagyszülő-gyermek kapcsolatnak is.) Ezért érdemes már az újszülött babánkkal is a nap folyamán keresni egy olyan időpontot, amikor 5-10 percben csak egymásra figyelünk. Ennek is teremtsük meg a nyugodt feltételeit: nem csörög a telefon, nem fut ki a  leves, nem éhes, nem fáradt a baba... 

Tőlünk tanulnak mindent, mi adjuk neki  a mintát. Ha mi örömmel, tiszta, nyitott szívvel énekelünk, mondókázunk, játszunk vele, nagyon hálás lesz érte. Érzelmeket, érzéseket közvetítünk felé, megtanul együtt örülni, és szívből dalolni szerető kisgyermek, később felnőtt válik belőle. Nem az a lényeg, hogy hány mondókát, dalt tud (és óvodás korban sem ennek kéne számítani), hanem hogy ezt belülről fakadóan, örömmel teszi. Nem tanítunk nekik, hanem körülvesszük azokkal a zenei ingerekkel, amiből táplálkozhat. És persze, hogy tanulnak, hiszen az ismétlés során ugyanúgy építkeznek, rendszereznek, ahogy a mese kapcsán már leírtam. Először figyelnek, majd rájönnek, hogy ennek örülni lehet, aztán várják a csiklandozást, majd a csattanót (feldobás, csúszdázás). Tizedszerre már érzi ennek a játéknak a hangulatát, érzi milyen jó ebben lenni, ahol anya (apa, nagyszülő) csak rá figyel.

"A gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv"- mondja Rudolf Steiner. Minden hat rá, ami felé árad. A mondókákhoz érintés, mozgás kapcsolódik, így fejlesztik testtudatát. Mivel az újszülött nem ismeri testének határait, és egynek hiszi azt édesanyjáéval, ezért a testrészek érintgetése, cirógatása, mozgatása segít neki abban, hogy megtanuljon anyjától és a külvilágtól elhatárolódni. Újszülöttként még passzív résztvevői a  játéknak, csak egy, másfél éves koruk körül kezdenek együttműködni, jelzik mit szeretnének játszani.

A ritmikus beszéd segíti a gyermekek beszédfejlődését, fejleszti ritmus és- egyensúlyérzéküket, és a koncentrációs képességüket is.

 

A televízió hatása a kisgyermekre!

Adós vagyok egy bejegyzéssel a tévénézésről. Azt már tudjuk, hogy a mesélt mesének milyen jótékony hatásai vannak  a kisgyermekre, lássuk ezzel szemben azt is, hogy a nézett mese milyen hatást gyakorol rá!

A gyermekeknek rengeteg feldolgozni valójuk van, amit a képek segítségével tudnak megtenni. Természetesen belső képekre van szüksége ahhoz, hogy rendbe tegye magában a  külvilág felől érkező összes ingert.
A kívülről, készen kapott képekhez nincs köze, feldolgozhatatlan információkkal árasztja el a gyermeket, nem kíván tőle semmi aktív tevékenységet, sőt még a belső képkészítést is blokkolja. Ezért van az, hogy sok szülő azt gondolja, hogy "de hát úgy érdekli, olyan lelkesen nézi, még pislantani is elfelejt". Persze, hogy nézi, hiszen a gyermekeknek nagy a kép-éhségük, de mint már írtam nekik a belső képekkel van dolguk. A tévénézéssel befogadni képesek a hatásokat, de nem tudnak belőlük újat alkotni. Míg a mesélt mesében a gyermek indulatai, szorongásai oldódnak saját fantáziavilágának segítségével, a tévén, dvd-n, stb. nézett mesék feldolgozhatatlan információkat tartalmaznak számukra, a bennük lévő indulatokat, agressziót nem képesek kezelni, azok felhalmozódnak. Ezért van az, hogy a legtöbb gyermek egy ilyen mese után kezelhetetlen. Több kutatás is bebizonyította már, hogy a manapság elterjedt hiperaktivitásnak bizony köze van  tévénézéshez.
Sokan javasolják, hogy ha tévét néz a gyermek, akkor a szülővel közösen tegye, hogy ha kérdése van kérdezhessen. Ezzel valóban csökkenthetjük a káros hatásait, hiszen ha beszél róla, már aktív résztvevővé válik, de a kapott képek olyan mélyen beleégnek, hogy azokból már nem tud a saját igényeihez mérten szelídebb képet készíteni.

Biztos mindannyiunknak volt már olyan élménye, hogy elolvasott egy jó könyvet, alig bírta letenni, aztán később elment, és megnézte a moziban, és rá sem ismert. Miért? Mert nincs két egyformán képzelő ember. Ahogy nincs két egyforma ujjlenyomat, úgy nincs két egyforma gondolat sem. A másik ember gondolatát csak úgy tudjuk magunkévá tenni, ha mi magunk újból elképzeljük. De a gyermek erre még nem képes, ezért óvakodjunk a kész képekkel való elárasztással.

Tudom, hogy nehéz a gyermekünket "eltiltani" a tévézéstől, hiszen a mi generációnk is azon nőtt fel, mégis itt vagyunk, egész normálisak lettünk...- gondolhatjuk. Azonban, hogy ma már tudjuk ezek káros hatásait, azt hiszem érdemes elgondolkodni a témán. Egyik napról a másikra nem fog menni, ha a gyermekünk nap mint nap eltölt egy bizonyos időt  a tv előtt. Kezdetben csökkentsük az időtartamot, aztán hagyjunk ki egy egy napot...De el tudok képzelni egy olyan döntést is, ha valaki rájön arra, mekkora kárt tesz gyermekében, hogy odaáll a csemete elé, és azt mondja neki: "mi mától nem nézünk tévét"! Persze akkor megint a szülőn a világ szeme, hogy milyen más -értelmes- tevékenységet kínál a gyermeknek helyette. Javaslom a közös játékot, kicsiknél az ölbeli játékokat, nagyon szeretik, biztos lehetünk benne, hogy egy idő után inkább ezt fogják kérni.


Azt gondolom, mindenki a saját hibáiból tanul, ne higgyétek, hogy én kivétel lennék! Gyermekeim születése előtt én is "tévé-függő" voltam. Gyakran ment csak úgy háttérzajnak miegymás. Aztán mikor Vendel megszületett már csak az Ő alvásideje alatt kapcsoltam be. Aztán 2 éves kora körül jött Apa, hogy ez a gyerek miért nem néz mesét? Kisvakond, Bogyó és Babóca, Kockásfülű nyúl, azok olyan cukik, és nem is hosszúak. Na gondoltam jól van, lássuk. Kezdetben az én egészséges gyermekem végig se nézte, amin persze a kedves szülő felháborodik.(Pedig milyen igaza van! A gyermekek tudják mire van szükségük, csak mi nem.) Aztán végignézte, kérte minden este, és ezzel egyenes arányban kezdett egyre többször felébredni éjszaka a lelkem. Azért eltelt egy kis idő mire eszünkbe jutott, hogy hoppá! lehet, hogy mégse kéne! Szépen elhagytuk, mi is inkább énekeltünk, Apával birkózás stb. És hosszú hosszú hetek, hónapok teltek el, mire ismét nyugodt éjszakái voltak. Természetesen nem minden gyermek reagál ilyen élesen a dolgokra, de tudjuk, hogy Vendel nekünk egy hatalmas tükröt tart, hogy jól lássuk benne, mi az amit elrontunk.
Sosem késő észrevenni, és jó döntést hozni!

Mese, mese, meskete...

 "Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat." (Einstein)

Aki kisgyermeket nevel, biztos nem kérdőjelezi meg a mese szükségességét, és jótékony hatását. Hétvégén voltam egy előadásom, ahol a mese erejéről, fontosságáról hallottam. Azt gondolom, hogy ezt mindenkinek hallani kellett volna, aki mesét olvas gyermekének. Tudjuk, hogy jó, de miért jó? Tudjuk, hogy a tv nem jó, de miért nem? Mitől jó egy mese? Hogyan "fejleszt"? Ezeket szeretném most röviden pontokba szedni, hiszen erről a témáról napokat lehetne értekezni és vitatkozni pro és kontra! 

Amikor mesélünk a gyermeknek, akkor a belső képalkotását, mondhatni kreativitását fejlesztjük. Neki kell képet alkotni azokból az érzésekből, érzetekből (és nem elsősorban a szavakból!!!) amiket mi közvetítünk számára egy egy mese segítségével. Sok szülő félve meséli azokat a történeteket, amelyben erőszakot, gyakran brutalitást vél felfedezni. Ezeket egyszerűen vagy nem is olvassák, vagy átköltik. Ez azonban hibás hozzáállás, hiszen csak mi, akik a képi világról ezer meg egy tudásunk van éljük meg ilyen durván, a gyermek, aki (a tvben nem látja hogyan ölik meg az egyik szereplőt) nem tudja ezt képekben elképzelni, érzi azonban, hogy itt most valami feszültség van. Csak annyit képzel el belőle amire neki szüksége van a benne amúgy is meglévő feszültségének oldására, és képzelete máris tovaszáll. A mesében mégis jó, ha a félelmek, a szorongás valamilyen formában testet ölt, (sárkány, boszorkány...) mert ennek segítségével könnyebben kezeli a gyermek saját belső félelmeit, amik a mese végén (ha jó mesét választunk) mindig feloldódnak.

Már százszor elmeséltem ugyanazt a mesét, de még mindig azt kéri!

Gondolom mindannyiunk életében előfordult már, hogy gyermekünk újra és újra ugyanazt a mesét szeretné hallani. Mi már rettentően unjuk, de javaslom mégse beszéljük le a gyermeket róla, inkább mi vegyünk erőt önmagunkon, ami nem könnyű de megéri! Miért is? Minél többször hall egy történetet a gyermek, annál biztosabban mozog a mese történetében, és mélyebben át tudja élni annak minden aspektusát. Mélyebben dolgozza fel azokat a képeket amiket elé tárunk, jobban oldódnak a feszültségek, szorongások, álmok, vágyak. Minél többször ismételjük a mesét, annál nagyobb annak én-erősítő hatása.

A mesék fontos ősi képeket hordoznak, amikkel a gyermek azonosulhat. Olyan viselkedésmintákat, erkölcsi, etikai és morális képeket adunk neki, amiket elvont fogalmak szintjén, szavakkal nem tudunk feléjük közvetíteni. Olyan jelenségeket tehet magáévá a gyermek, amivel életében jól boldogulhat. Gondolok itt a "jó elnyeri méltó jutalmát", "jó tett helyébe jót várj", és megláttatja a gyermekkel, hogy mindenre képes lehet, csak akarnia kell. Ezért is lenne jó nekünk is ilyen gyermekinek maradni, hogy higgyük el újra és újra, hogy a világ alapvetően jó (vagy olyan amilyenné mi tesszük), hogy vannak segítőink az életben, akárcsak a mesehősöknek, hogy minden helyzetünkből van kiút ha akarjuk!

Mikortól meséljek, és mit?

Születéstől kezdve! Tovább megyek: magzatként! Az újszülött (és a magzat) persze nem érti a szavakat, de érzi édesanyja, édesapja jelenlétét, ölelő karját, hallja hangja megnyugtató zenéjét. Ez örömet okoz neki.

Ahogy nő a gyermek, másfél éves kora körül már jól érti a nyelvet, és rettentően hálásak a fejből mesélt, saját történeteiért. Meséljük el mi történt vele egy nap.Akár úgy is, hogy vele történt, akár más személlyel, egy másik kislánnyal stb. Nem hosszan, 3-5 percben.

Később jöhetnek a könyvekben szereplő történetek más gyermekekről, ezekkel is szívesen azonosulnak a gyerekek, hiszen velük is megtörténnek a dolgok. Mikor Vendel volt kicsit több mint másfél éves, akkor került elő nálunk egy két "Kippkopp" mese. Emőke akkor már a pocakomban volt, 20 hónap van köztük. Állandó jelleggel napi 3szor a "Kippkopp gyerekei"-t kellett mesélnem. Közvetlenül  a szülés előtt a "Kippkopp hol vagy?"-ot, amiben Kippkopp eltűnik, de visszajön! Tudom, hogy ezekben a történetekben találta meg az akkor őt foglalkoztató szorongásainak feloldását.

Ezzel párhuzamosan mesélhetünk állatmeséket, állatos történeteket, óvodáskorhoz közel kezdhetünk rövidebb népmeséket, de a nagy tündérmesékkel vájunk még néhány évet. Természetesen semmi kárt nem teszünk gyermekünkben, ha mondjuk három évesen végighallgatja a nagy testvérnek mesélt Csipkerózsikát, hiszen tudjuk, úgyis annyit dolgoz fel belőle, amennyire az adott élethelyzetéhez szüksége van.

A mese az ősbizalom élményét erősíti meg, azt, hogy jó a világ, jó volt ide megszületni. És mi mást is szeretnénk gyermekünknek, minthogy ezt megérezze. Meséljünk hát!

(A miért ne tévézzünkről a következő bejegyzésben olvashatsz!)

Élet egy házi kedvenccel

A háziállatok minden kétséget kizárólag jó hatással vannak a felnövekvő gyermekekre. Olyan dolgokat tanulnak meg általuk amikre nagy szükségük lesz az életben.
Talán legfontosabb a felelősségvállalás egy másik élőlényért. Már az egészen picik is tudnak nagyon finom mozdulatokkal, szeretettel és türelemmel fordulni bármilyen állat iránt, ha tőlünk felnőttektől ezt a mintát látják, ezt sajátíthatják el. Szívesen gondozzák őket, látják el ők  a mindennapi teendőket. Ezek által olyan tapasztalatokra tesznek szert, ami elkíséri őket egy életen át. A mi gyerekeink egy nyuszit babusgatnak nagy szeretettel, a minap "odáig fajultak"  a dolgok, hogy Vendel kérte, hadd takarítsa ki Ő a ketrecet.  Kicsit féltem mi lesz belőle, de kötélnek álltam. Természetesen mindent úgy csinált ahogy tőlem látta, persze kicsit több kosszal járt, de ezen szemet kell tudni hunyni.

Miután elkészült a tiszta ketrec a nyuszinak, ellátta ennivalóval, és boldogan közölte vele, hogy most már bemehet ha akar. Persze nem akart, így még egy jót tudtak együtt játszani.
Ahhoz, hogy ilyen, és ehhez hasonló szeretetteljes kapcsolat alakuljon ki  a gyermek és az állat között, a szülőnek nagyon nagy szerepe van a példaadással. Minél kisebb egy gyermek, annál inkább. Hiszen ha elhanyagoljuk az állatot, minden a visszáján sül el, nem tesz jót sem az állatnak, de gyermek egészséges fejlődését nézve sem hasznos.
Az a szeretetteljes kapcsolat ami kialakul a gyermek és az állat között, erősíti  a kicsik önbizalmát, nem verbális kommunikációjának fejődését, növeli együtt érző képességét.
Mivel azonban elsősorban a mi felelősségünk egy házi kedvenc, nekünk kell mérlegelnünk bele fér e jelenlegi életünkbe, lakás- és kert körülményeinkbe.

Boldog gyermek: Várandósság hónapjai

Boldog gyermek: Várandósság hónapjai: 2013. Április 08. , Hétfő A Dúláról   Már az első gyermekemet várva foglalkoztatott az a gondolat, hogy dúlát hívjak segítségül a va...

Gondolatébresztő folyt.köv.

Épp tegnap dühöngtem a trendekről és a többiről az előző bejegyzésben, erre ma találok egy édes kis cikket egy gyerkőcről aki levelezni szeretne!
http://www.nlcafe.hu/eletmod/20130328/levelezes-keziras/

Kicsit nosztalgiáztam is, eszembe jutottak kisiskolás éveim, amikor a barátnőimmel napi szinten leveleztünk, voltak külföldi levelezőtársaim is. Emlékszem még azokra az időkre amikor nagy boldogság volt meglátni a postást az utca elején, bízni, hogy jön a levél a Fiútól!

Én mostanában csak a közüzemű társaságokkal levelezek! Bár egy jó éve, mikor Vendel úgy 2 éves múlhatott írtunk egy levelet a nagymamiéknak, akik távolabb élnek tőlünk. Vendel rajzolt, én meg leírtam az üzenetet. Nagy öröm volt neki, aztán elvittük a postára, ő ragasztott rá bélyeget. Vártuk a választ, de telefonon jött.

Nem gondolom azt, hogy ez a  mindennapjaink részét fogja képezni, de néha jó kiszakadni a technika nyújtotta lehetőségek közül, és visszamenni kicsit az időbe. Azért én is örülnék neki, ha kisiskolásként a gyerekemnek ilyen vágyai lennének! Azt hiszem a szülei tudhattak valamit! :)

Gondolatébresztőnek!

A minap egy cikk és egy erről való beszélgetés kapcsán gondolkodtam el a következőkön:

• Milyen ma, 2013-ban gyermeket nevelni?
• Jót teszek-e gyermekeimnek azzal, ha szembe merek szállni  a trendeknek?
• Jó e az nekem, ha kicsit más vagyok?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak bennem. És azt gondolom, hogy bizony ma szülőnek lenni, nem egy könnyű feladat. Ha végignézünk a történelmünkön, mondhatjuk, hogy sose volt könnyű: háborúk, forradalmak, stb mindig nehezítették az életet.De ma, amikor nincsenek (a szó szoros értelmében vett) háborúk, sokkal nehezebb. Az emberek elidegenednek egymástól, hagyjuk, hogy kívülről irányítsák az életünket, megmondják mit hogy tegyél, ha nem így teszed ejnye-bejnye! Sok minden árad felénk, amiből nehéz kiszűrni az értéket, azt ami nekünk jó.Mintha lepel lenne  a szemünk előtt, és nem tudjuk észre venni azt, ami jó, ami tartalmas, ami érték!

Ahhoz, hogy a trendekkel (akár gyereknevelés, akár étkezés, akár életvitel) jó e szembe szállni, azt gondolom mindenkinek magának kell mérlegelni. Nekem jó! Nem könnyű, de többnek érzem magam tőle. Mennyivel könnyebb bekapcsolni a tv-t a kétévesnek, mert már égnek áll tőle a hajunk, minthogy magunkba nézzünk, megálljunk, lehajoljunk hozzá, és megértsük. (Ez mind önnevelés, ami nélkül nincs gyereknevelés sem!)A tvzés, számítógépezés azt hiszem trendi így a 21.században, a szülők boldogan dicsekednek egymásnak., hogy a gyerek még nem is beszél, de már kezeli a számítógépes játékokat. Mi ezzel a baj, úgyis ezzel fog dolgozni, tanulja csak meg. Biztos?Ennyi idősen? Amikor teljesen más életfunkciókat kéne beindítani, meg kéne tanítani gondolkodni, képzelőerőt kéne fejleszteni, leültetjük szegényt, nézd csak bambán kedvesem! És sorolhatnám:Vigyázunk-e annyira rá, hogy igyekszünk megfelelő táplálékkal kínálni, környezetét a korának megfelelő tárgyakkal ellátni, adni neki egy olyan minőséget ahol életerői, készségei, képességei a legszebben, és legháborítatlanabbul fejlődhetnek. Igen, én ezt akarom! És vallom, hogy érdemes gondolkodni, keresni az igazat, az igazit, az értéket az élet minden területén.

Szívesen olvasnám a TE véleményedet is kedves Betérő, pro és kontra is. Köszönöm, ha megtisztelsz bizalmaddal!

Játékszerek

Ismét a küszöbön egy ünnep, amikor az ember képes túlzásokba esni, ha gyermeke megajándékozásáról van szó. Járja a játékboltokat, keresi mi az aminek gyermeke legjobban örülne.
Néhány gondolat arról, szerintem milyen a jó játékszer, és miért!

Elsősorban életkorhoz való! És minél egyszerűbb!

A játéknak pont az a célja, hogy a gyermek elmerüljön benne. Azt gondolom a kevesebb több elv itt is remekül helytáll. Ha sok mindennel elhalmozzuk a gyereket, egyik játékszerben sem tud elmélyedni, nem tudja alaposan megismerni. Ez felszínességet szül, előbb  a játékban később a tanulásban. Az egyszerű játékszerek ösztönzik a gyerekek fantáziáját, kreativitását. Ők még egy bot köré is egy egész világot tudnak felépíteni maguknak. Ellenben egy kész játéknak túl kifejező a formája ahhoz, hogy bármi más legyen. (Egy bot lehet autó, de egy autó nehezen lesz bot!)

Nálunk húsvétkor mindig csak kinti játékot kapnak a gyerekek. Ideális ajándék lehet bármi olyan dolog, amit a kertben,a  homokozóban használhatnak. Az idő nagy részét hamarosan úgyis a szabadban töltjük. A homokozóban szívesen játszanak egészen kicsik is (miután már nem akarják megenni), hiszen az alkotás öröme hajtja őket, ők is képesek szinte a semmiből valamit létrehozni. És ez az öröm sokáig elkíséri őket.
Milyen legyen mondjuk egy homokozó játék? A boltok polcain rogyásig fellelhetők a műanyagból készült lapátok, vödrök... Jó minőségű fémből készült eszközökért kutatni kell. Én mégis ezt részesítem előnyben. Legyen minden igazi, ami a kezükbe kerül, de az ő méretükben. Mi sem műanyag ásóval ásunk!!! Sok szülő biztosan nehezményezi ezt. De megéri megismertetni a gyermeket idejében a dolgok valódiságával, így sokkal figyelmesebbé válnak, megtanulják, hogyan kell bánni az eszközökkel.
Jó ajándéknak gondolok a tavasz elején a gyermek életkorának megfelelő járművet. Idén mi is ezzel lepjük meg a gyerekeket. Másfél évesünknek egy fából készült kismotort szereztünk be, (jóval drágább de sokkal stabilabb és nyűhetőbb, mint műanyag társa, és egy szezon alatt nem használunk el hármat, ezzel sem támogatva a fogyasztói társadalmat, és reméljük még az unokatesóknak is jó lesz), a három évesünk egy rollert kap, ami 4 kerékről indulva átszerelhető lesz egészen két kerekűig. Talán ez is kihúzza egy darabig! :)

A végén egy idézet Martin Rawsontól, ami igen csak megfontolandó:
" A játékból indul ki és fejleszthető valamennyi fontos képességünk, készségünk és jártasságunk, amelyre csak szükségünk van az éltben."

Jó játéknézelődést, és szép ünnepet kívánok!

Óvodaérettség

Lassan elkezdődik a legkisebbek beíratása az óvodába. Ilyenkor gondolom sok szülőben felmerül a kérdés, vajon óvodaérett e a gyermekem? De mik is azok  a jelek, amik birtokában majdnem biztosak lehetünk egy zökkenőmentes óvodakezdésnek?

Pontokba szedem a teljesség igénye nélkül:

• Szobatisztaság: nappal biztosan szobatiszta, azaz a délutáni alváshoz sem hord pelust. Amennyiben ez még fenn áll, a délutáni alvás előtt a gyermeket hazaviszik az óvodából. (zárójelben jegyzem meg, hogy szerintem a legtöbb oviban ez megbeszélhető az óvónénivel)Természetesen előfordulnak balesetek az első időkben, amit számos tényező idéz elő, ebből soha nincs gond. 

• Önállóság: képes bizonyos dolgokat egyedül elvégezni (vagy kis segítséggel) ilyenek:
• önállóan eszik kanállal
• használja a poharat
• öltözködésében sem igényel mindenben segítséget - itt nagy a felelősség a szülőn, hogy milyen ruhákat hagy az óvodában, legyen minél egyszerűbben felvehető, a cipőcske legyen tépőzáras, a nadrág könnyen felvehető (ne kantáros), de nem kell megijedni, az óvónénik úgyis mindenben segítenek
• ismerje fel saját dolgait

• Kommunikáció: viszonylag érhetően beszél, korának megfelelő szókinccsel rendelkezik, és kívánságait kifejezi.

• Pszichés érettség: vagyis el tudja fogadni a szülők távollétét, ennek feltétele az én-tudat kialakulása, vagyis hogy külön tudja magát választani az őt körülvevő környezettől (szülőktől).

• Utolsó pontként említem, de koránt sem elhanyagolható kérdés a szülő óvodaérettsége! Hiába van egy minden szempontból óvodaérett gyermekünk, ha mi magunk szorongunk, félelmekkel teli gondolatok vannak a fejünkben az óvodáról. Ki sem kell ezeket mondanunk a gyerek előtt, megérzi, és átveszi ezeket az érzéseket. A megfelelő bizalom óvónő és szülő között oldja ezt a feszültséget, beszélgessünk sokat, hogy ha eljön a nagy nap a legnagyobb bizalommal tudjuk gyermekünket az óvoda gondjaira bízni!

Húsvétra készülve 2. rész

A húsvéti tojás

A tojás az új élet csírája, az újrakezdés képe. Számos eposzban és szokásban fellelhető, a történelem folyamán kiemelt szerepet kapott.
A Kalevalában például egy tojásból ábrázolják a világ keletkezését. A felső héjból lett az ég, az alsóból a föld, a sárgájából a Nap, a fehérjéből a Hold.
Voltak népek, akik a halottaik mellé tojást tettek a sírba, annak jeléül, hogy a halál csak átalakulást jelent. Mások a megszületett gyermek bölcsőjébe tették, hiszen ott egy új élet kezdődik. Ezt a szimbolikát (az eredet és a kezdet) később a kereszténység is átvette, és az emberiség legnagyobb újrakezdésére vonatkoztatta (halálból való feltámadás).
Itt tavasszal, a természet ébredésében és a húsvéti eseményben is kiemelt szerepe van - mint jelkép.
A húsvéti tojás azonban egy kicsit több, mint a közönséges tojás. Hozzáadódik az a fáradozás, amellyel különlegessé tesszük. Nem kímélve időt és energiát, a legszebbekké varázsoljuk azokat a tojásokat, amiket húsvét vasárnap megtalálnak a gyermekeink.

Ma már számos technikát ismerünk, amivel megszínezhetjük, kidíszíthetjük a tojásokat. Az én nagy kedvencem a "növényes harisnyás" verzió. (nem tudom van e hivatalos neve, aki tudja írja meg!)
Aki nem ismerné vagy már rég készített ilyet itt utánanézhet:
http://www.harmonet.hu/a-nyulon-tul/63348-husveti-tojasfestes-fuvel-faval.html
Elég időigényes munka, de a levelek virágok, füvek séta közben a gyerekekkel is beszerezhetők, és megéri a fáradozást!

Húsvéthoz közeledve érdemes úgy sütni - főzni odahaza, hogy a tojásokat nem felütjük, hanem kifújjuk. Ezeket a kifújt tojásokat aztán színes krétákkal a gyermekek maguk is különlegessé varázsolhatják. 3 éves kor körül már próbálkozhatunk vele, segítsünk nekik, hogy óvatosan fogják meg, hiszen nagyon törékeny. Mi ezeket a tojásokat használjuk arra, hogy a húsvét után minden nap felakasztunk egy egy tojást, így segítve a gyermekeknek szemléltetni az idő múlását. (Mennybemenetelig -húsvét után 40 nap)

És a végére egy kis mese:
A csiga és a nyuszi

Házából a csiga kinéz, heverész, csak heverész. Jön egy nyuszi ugrándozva, füleit magasba csapva, izeg mozog farkincája.
- Gyere csiga, gyere táncba!
Így inti őt a csiga:
- Tavasz! Nem való táncra! Fáradt minden porcikám!Majd a nyáron pajtikám!
És a nyuszi elszalad, alig várja a nyarat.
Végre a nyár betoppan, de a csiga se moccan. Mozdulatlan csak kinéz, heverész, csak heverész. Jön egy nyuszi ugrándozva, füleit magasba csapva, izeg mozog farkincája.
- Gyere csiga, gyere táncba!
Így inti őt a csiga:
- Nyár! Nem való táncra! Fáradt minden porcikám!Majd az ősszel pajtikám!
És a nyuszi odébb áll, az őszt alig várja már.
Végre az ősz betoppan, de a csiga meg se moccan. Mozdulatlan csak kinéz, heverész, csak heverész. Jön egy nyuszi ugrándozva, füleit magasba csapva, izeg mozog farkincája.
 - Gyere csiga, gyere táncba!
Így inti őt a csiga:
- Ősz! Nem való táncra! Fáradt minden porcikám!Majd a télen pajtikám!
És a nyuszi odébb áll, a telet alig várja már.
Végre a tél betoppan, de a csiga meg se moccan. Mozdulatlan csak kinéz, heverész, csak heverész. Jön egy nyuszi ugrándozva, füleit magasba csapva, izeg mozog farkincája. - Gyere csiga, gyere táncba!
Így inti őt a csiga:
- Tél! Nem való táncra! Fáradt minden porcikám!Majd tavasszal pajtikám!
És a nyuszi elszalad, alig várja a tavaszt.
Mikor itt a tavasz újra, vár a nyuszi még egy nyúlra. Jön két nyuszi ugrándozva, fülüket az égbe csapva, izeg mozog farkincájuk, csupa vidámság a táncuk!
De a csiga csak kinéz, heverész, csak heverész.

A dacoló gyermek

Két-három éves korban a dac olyan gyakori, hogy ezt az időszakot dackorszaknak is szokták nevezni.

Ezt azt hiszem egyetlen kisgyermeket nevelő szülő sem vitatja. Vajon el lehet e kerülni? Ha mégsem,mi a helyes (vagy annak vélt) reakció a szülő részéről? Mit él át a gyermek ilyenkor? És mire jó?
Nem könnyű kérdések ezek, és sok fejtörést okoznak nekünk. Ezért, és 3 éves gyermekem mai kirohanásán felbuzdulva szedem össze gondolataimat erről a koránt sem egyszerű témáról.

Sokan nem is foglalkoznak vele, legyintenek, dackorszak! Én mégis azt hiszem több van emögött.

Egyrészről a nevelésben rejlenek ennek okai: a túl tág és a túl szűk határok sem tesznek jót a gyermeknek. Kellenek a korlátok, hiszen azok kapaszkodók a gyermek számára, ezek adják azt a hátteret amiben biztonságban mozoghat. Nem véletlenül tesznek a hidak oldalára sem korlátot (milyen szép is a magyar nyelv!)! Mennyivel több baleset lenne, ha azok nem lennének! Sokan szerintem át sem mernénk menni rajta, nem éreznénk magunkat biztonságban. Valahogy így érezhetik a kisgyermekek is magukat a mi felnőtt világunkban. A mi dolgunk, hogy megadjuk nekik azt a biztonságot jelentő határt, amiben felnőhetnek! És ez nagyon nehéz, hiszen állandó következetességet igényel, akkor is amikor fáradtak vagyunk, ha rossz napunk van, akkor is ha hétvége van stb. Ezzel mindig dolgunk van, persze az a legjobb, ha az elejétől kitűzzük és tartjuk is az irányelveket, de szerintem akkor sem kerülhető el teljes mértékben a dac. Mindig akad egy kis rés a pajzson, amit ezek a kis eleven emberpalánták kifigyelnek, és lecsapnak! :)


Másrészről nem figyelmen kívül hagyható az a tény sem, hogy ez az a kor egy gyermek életében, amikor kezd öntudatra ébredni, akaratereje kibontakozóban van. Próbálgatják kivel mit, és milyen eszközökkel érhetnek el. Így van ez rendjén, hiszen mi felnőttek is ugyan így cselekszünk, ha bekerülünk egy új közösségbe. Megkeressük azokat a módszereket amelyekkel elérhetünk valamit. (Jobb esetben mi már nem állunk neki hisztizni, ha akaratunk nem teljesül, de gondoljunk csak bele, milyen dühösek tudunk lenni ilyenkor!)
A kicsiknek a család az a hely, ahol akaratukat próbálgathatják. Ha ezt a teret túl szűkre szabjuk (mindent rögtön megtiltunk), egy egészséges akarattal megáldott gyermek kiköveteli magának. Ő tanulni akar, kipróbálni  magát helyzetekben. Ha túl tág határokat hagyunk csemetén bimbódzó erejének, és mindent megengedünk neki, akkor saját testi (és lelki) épségét kockáztatjuk. Rövid távon könnyebb persze ráhagyni a gyerekre a dolgot, csak hogy ne hozzon minket kellemetlen helyzetbe (nem akarunk hisztit a boltba), de miután itt sem kapott megálljt, következő esetben tovább megy, mindig többet és többet követel, hiszen Ő keresi azt a pontot, ahol jön a korlát ami megtartja! És ebből az ördögi körből nem könnyű kimászni, és kivezetni a gyermeket. Persze nem lehetetlen, de sok türelem és megértés kell hozzá.

Ha csemeténkből előtört a dac, legjobb amit tehetünk hogy elkezdünk magunkban számolni, és veszünk néhány mély levegőt. Én legalábbis ezt szoktam, így legalább a kezdeti mérge elszáll az embernek,(ha nem, kapásból leordítod a gyerek fejét, valljuk be, ilyen is előfordul) és van néhány másodperce mérlegelni és átgondolni a helyzetét.
Sokat segíthet, ha békén hagyjuk a gyereket, beküldjük a szobájába, persze nem dühösen, hanem megértően, hogy "te most fáradt vagy, pihenj csak le egy kicsit"! Néha sokat tud segíteni, máskor haszontalan. Működhet a gyermek figyelmének elterelése is, valami olyan tevékenység, amivel megállítjuk a dacot. Elkezdjük rendezgetni a szobájában a játékokat, nem szólva és nem nézve a gyerekre - jókedvűen. A gyerekben felébred a kíváncsiság és jó esetben elfelejti dühét, és szívesen csatlakozik hozzánk.
Az a cél, hogy rájöjjünk, mi váltotta ki a dacot, ami azonban igen nehéz az adott pillanatban, mert mi sem látunk ilyenkor tisztán, de sokat segíthet ha később átgondoljuk a történteket. Valamint, hogy a dacból ne a gyerek kerüljön ki győztesen, hanem mi, de ezt úgy érjük el, hogy ne törjük meg hanem önszántából cselekedjen helyesen.

És szeretgessük, öleljük, bár tudom, hogy ezek után a viták után ez nem mindig könnyű, de ezzel magunkban és gyermekünkben is elsimítjuk a feszültséget.

Sok erőt, és kitartást hozzá!
(Amennyiben konkrét kérdésed lenne tedd fel bátran, megpróbálok segíteni!)

Húsvétra készülve 1. rész

A húsvéti nyúl

A húsvét tele van jelképekkel, olyanokkal, amik a gyerekek felé is jól közvetíthetők. Egy előző bejegyzésben már írtam néhány mondatot az ültetés szimbolikájáról, ma egy kicsit a nyuszi kérdést boncolgatnám.
Ez a kedves állat az önzetlenséget jelképezi, azt az erényt amit nekünk embereknek sem ártana példaként szem előtt tartani. Ő nem bánt senkit, viszont neki számos ellensége akad (mint szegény Pamacsunknak:( ). Ha valakinek volt nyuszija, biztos jól megfigyelte, ahogy állandóan ugrásra készen figyel, füleit hegyezi, csak ezzel a "résen levéssel" éli túl  a rá leselkedő veszélyeket.
Nálunk a húsvéti nyuszi kérdése egy éve merült fel. Volt nyuszink, aki bent lakott velünk a lakásban, és nem tudtam, hogy tálaljam a HÚSVÉTI nyúl témáját. Aztán kivártam. Az ünnepek alatt jöttek rokonok, találkoztunk a nénikkel az utcán, akik lelkesen kérdezték  tudatlan gyermekemet mit hozott a nyuszi? Akkor egy kicsit meséltünk róla, de nem igazán foglalkozott vele. Talán mert mi együtt éltünk egy fizikailag szeretgethető állattal, nem volt szüksége ennek láthatatlan barátjára. Idén sem a húsvéti nyuszit várja, hanem a húsvétot, amikor tojásokat talál a kertben. Nem tudom, hogy ez jó vagy nem, nálunk így alakult. (De idén a húsvéti nyuszi elküldi egy pajtását Pamacs helyett! :))))

Ha szeretnénk gyermekeink játékát színesíteni az ünnep előtt, készíthetünk nekik néhány kedves filcnyulat.
A szabásmintát itt találod:

Ebből egy kb. 7*10 cmes nyuszit tudsz készíteni.
Vágd ki a szabásmintát filcből. Én az egészet pelenkaöltéssel szoktam varrni. Először a két test részt varrd össze úgy, hogy a töméshez hagyott nyílástól indulsz, és a háta mentén megvarrod a nyakig, aztán a fej középső darabja jön a fejrészek közé. A testhez varrd hozzá az alját, majd az áll alatt fejezd be. Ha így dolgozol, megmarad a nyílás, ahol jól ki tudod tömni a nyuszit. Én gyapjúval tömöm, szeretem a természetes anyagokat, és a gyermekek fejlődő érzékszerveinek is ez a legjobb. Végül varrd fel a füleket, gyöngyből szemet is készíthetsz neki. A farkincáját se felejtsd el, pici gyapjúgombócot varrj oda. Ha jól dolgoztál valahogy így kéne kinéznie:

Ha tetszenek, de nem áldott meg a Jóisten nagy kézügyességgel, vagy csak időszűkében vagy, szívesen elkészítem neked, itt tudod megrendelni:
http://www.meska.hu/ProductView/index/619475

Előkészületben: Húsvétra készülve 2. rész :)

Jó készülődést!

Kicsi mag a föld alatt...

Kicsi mag a föld alatt                Két öklünket egymás felé fordítva

 összetapasztjuk.

Napsugarat hívogat.                 

Ha a tavasz közeleg,                 Az egyik kéz mutatóujjával eljátsszuk a csíra 

növekedését.

Pici csíra növöget.                    Másik kezünkkel, ujjainkat lefelé fordítva mutatjuk, 

hogyan

 Kapaszkodik a gyökér              kapaszkodik a gyökér.                      

Kis növényke fényre ér,           A csírából zárt tenyérrel levélke lesz

Nő a szára, levele,                    Karunkkal fölfele kúszunk

Nyújtózkodik fölfele             

Bimbót ringat, szirmot nyit,    Nyújtott ujjainkat összezárva bimbót formálunk,

Illatával beborít.                     azután lassan kinyitjuk tenyerünket, ujjainkat 

széttárjuk.

Ma délelőtt a mi magocskáink is a földbe kerültek!

Vendel egyik kis "baba-mamás" barátnője, Flóra és édesanyja látogattak hozzánk. Nekem mindig nagy fejtörés, milyen programot ajánljak ilyenkor. Ők még kicsik ahhoz, hogy csak úgy el játszanak valamivel, netán egymással (ebben az életkorban még inkább az egymás mellett való játszás dominál), mi felnőttek meg végre beszélgessünk egy jót!Talán néhány év múlva...

Így aztán a mai találkozásunkat az udvarra terveztük. Előkészítettem mindent ami az ültetéshez kell, a jó kis kefires és joghurtos poharakat már hónapok óta gyűjtöttük, így az volt bőven.Készültek kis táblácskák, hogy tudjuk melyik pohárban mi fog növögetni. Ültettünk paradicsomot, padlizsánt, karfiolt, sárga - és görögdinnyét.Utóbbiakra igen kíváncsi leszek. Jó lenne saját dinnyét enni!

A gyerekek lelkesen lapátolták az ősszel jól megtrágyázott földet Emőkémmel az élen. Alapos locsolás után bent melegszenek a télikertben, míg meg nem erősödnek, és ki nem tudjuk őket ültetni.
Az ültetés itt a nagyböjtben nem csak hasznos kerti munka, sokan nem is gondolnák, mi minden rejlik benne. A gyerekek, főleg a legkisebbek, sok mindent nem a szavakból értenek meg, hanem azokból a képekből, amiket feléjük közvetítünk, amikkel körül vesszük őket. A húsvét lényegéről, a halálról és az abból való feltámadásról gondolom nem sok kisgyermekes szülőnek jut eszébe beszélgetni gyermekével. De mégis közelebb hozhatjuk hozzájuk azzal, hogy kis magokat ültetünk. Hiszen a mag az, amiből új élet fakad. Tulajdonképpen egy "halott" anyagot keltünk éltre azáltal, hogy megadjuk neki mindazt, amire szüksége van (föld, víz, meleg). És húsvétra már egy "feltámadott" növénykének örülhetünk.

A lelkes kis csapat munkára készen:

Szobatisztaság

A minap találtam egy vicces, érdekes, megdöbbentő - nem is tudom milyen jelzővel illessem - cikket Bilitréning címen!

Ide linkelem nektek akit érdekel: http://www.csoppespotty.hu/bilitrening_tippek.php

Biztos sok hasznos tanáccsal látja el az anyukákat, de azért én néhány helyen nagyon megrökönyödtem.
Válasszunk ki egy napot, amikor közösen elkezdjük a tanulást?! Mi van?
Én úgy gondolom, hogy ez a gyerek egyéni dolga, hogy jövök én ahhoz, hogy megtervezzem, mikor kezdjük el a bilizést (ráadásul ilyen didaktikusan). Nyilván a cikk is arra gondol, ha minden jel arra mutat, hogy már megérett rá. Na de akkor is.
A következő párbeszédet is itt olvastam:

• Te: Anyának pisilnie kell. 
• Közben: fogd meg a kezét és vezesd be magaddal a mosdóba.
• Te: Anya pisilni fog a wc-be. 
• Közben: mutasd meg neki a wc-t, rámutatva oda, ahová a pisi megy majd.
• Te: Anya lehúzza a bugyiját. 
• Közben: mutasd be, hogyan húzod le a bugyidat.
• Te: Anya ráül a wc-re és pisil, Mex is ráül a bilire. 
• Közben: dicsérd meg, mikor a bilire ül és mondd neki, hogy Mex nagyon ügyes fiú, mert ráült a bilijére.
• Te: Anya befejezte a pisit és felhúzza a bugyiját. 
• Közben: mutasd be, hogyan húzod fel a bugyidat.  

Lehet, hogy ez csak így leírva tűnik bugyutának, mert valahogyan mindannyian ezt tesszük, de én ezt sosem hangsúlyoztam ki, nekem inkább azért kell rimánkodnom, hogyha végre egyedül szeretném elvégezni a dolgomat.Mert 3 éve ez oly ritkán adatik meg! :)

A szobatisztaságra szoktatás valóban nem könnyű dolog.Legalábbis nálunk sem ment olyan simán, na nem a gyerek miatt, miattam. Vendel majdnem 2,5 éves volt, amikor leszokott napközben a pelusról - pisiléshez.Miután lekerült róla, szinte sosem volt baleset, és nem kellett félóránként nyaggatnom, kell-e pisilni. Nyilván megérett rá.
Na de a kaki! Az én okos, szép, ügyes kisfiamnak eszébe se jutott pelenkán kívül kakilni. Szólt ha kellett, és kérte a pelust. Bevonult a sarokba, elvégezte a dolgát, és jött, hogy elrendezhetem. Próbálkozhattam én bármivel...nem volt hajlandó máshogy csinálni. (na jó zenélő, villogó bilivel valóban nem próbálkoztam) Engem egyre jobban bosszantott a dolog, noha rájöttem, hogy valószínűleg ezzel jelezte nekem, hogy azért még ő is kisbaba ám, mint a kishúga, akit természetesen tisztába rakok.
Aztán feladtam. Vagyis elfogadtam azt, hogy ha nem hát nem. És egyszer mosogatás közben jött, hogy neki dolga volna. Felvetettem neki, mi lenne, ha idehozná a bilit, és abba végezné (aznap már 2 pelusba is alkotott). Nem vártam semmit, nem számítottam semmire.És láss csodát! Hozta és produkált. Elengedtem, ő megoldotta. És ez így van jól, csak képesek vagyunk sürgetni azt ami úgyis a gyereken múlik, amit mi úgysem tudunk megtenni helyette.
Már csak az éjszakai van hátra...! De azon nem izgulok!
Emőkét  pedig Vendel szoktatja szobatisztaságra:

Gumógyerekek

Napközben nem igen van kedvem a kézműves dolgaimmal foglalkozni, erre kiválóan alkalmasak számomra az esti órák.
A gyerekek 8-kor az ágyban vannak, és alig várom, hogy formába öntsem az elképzeléseimet. Jól át kell gondolnom a készülő mütyűröket, nem lehet rajta semmi olyan dolog, ami kivehető, elrontható, szétszedhető, (hiszen az amint a gyerekek kezébe kerül rögtön ki is jön, el is romlik, és szét is szedik - hiszen ezért gyerekek) de mégis fogdozható, szerethető, kedves dolog legyen.
Így születtek meg ezek a kedves kis gumógyerekek, amik egy kis asztalkán kapnak helyet nálunk, ezzel is közvetítve a természet változásait a gyerekek felé.( Egy következő bejegyzésben, közzéteszem az elkészítés módját is!)

Aztán a sort majd folytatják a krókusz és nárciszgyerekek, és ahogy a természet odakint, a mi kis asztalkánk is szép lassan virágba borul. (persze ehhez el kell kerülnöm az alkotói válságot!)

Napsugaras délutánt!

Hintán

Most, hogy végre napok óta jó idő van, úgy gondoltuk, visszatesszük a hintát az öreg almafára!
Ez több szempontból sem bizonyult rossz döntésnek: a gyerekek imádják, bár Vendel már alig fér bele, Emőke pedig órákat képes eltölteni benne, és azt sem bánja, ha csak néha járok arra meglökni, ő úgy is remekül érzi magát, károg a varjaknak, "cicceg" a macskának, ugat a kutyának... Eközben Vendellel jókat lehet dolgozni, ma épp a virágoskertbe készítettünk utat kövekből, hogy nyomon tudjuk követni a kis virágok érkezését anélkül, hogy nyakig sárosak lennénk. Na persze ez nem azt jelenti, hogy így is lesz, sőt! De naiv anyukaként szeretném ezt hinni! :)
És a másik nagy élménye a mai napnak: megnyitottuk a homokozót is!Emőke most mehetett bele életében először (lévén, hogy az ősszel még inkább a szájába tömte a homokot, mint a sütiformába), hát mit mondjak, öröm volt nézni, ahogy ismerkedett ezzel az új anyaggal. Nézte milyen lett a keze, porolta, gyúrta, szórta-persze csak módjával, aztán helyet foglalt a közepén. Vendel beváltotta a hozzá fűzött reményeimet: Ő 3 évig  úgy homokozott, hogy "Anya, süssél tortát!" vagy "Lapátold tele a vödröt!". Bíztam benne, hogy eljön az idő, amikor majd hozzá is nyúl, és nem viszolyog tőle. Hát itt van!

A végére egy kis olvasnivaló arról, ami a hintázás mögött rejtőzik:
http://www.nadland.hu/blog/hintazas

Elkezdem...!

Tavasz van végre!
Ami most nem csak a természet újjáéledését jelenti számomra, hanem saját életemben is egy új időszámítás kezdetét -legalábbis remélem. Aminek első lépcsőcskéje ez a blog.
Szeretettel kívánok minden betérőnek jó időtöltést, napsugaras szép napokat!